Ha valaki azt mondja nekem mondjuk egy évvel ezelőtt,
hogy hosszú távon is jól bírnom, ha éjszakánként csak néhány órát alszom, és
azt is csak több részletben, akkor bizony azt mondtam volna, hogy nem, biztos
nem. Ha ugyanakkor hozzáteszi az a valaki, hogy két ikerfiú édesapjaként teszem
majd ezt, akkor azt mondtam volna, hogy nagyon várom. És igen, az elmúlt
hónapokban nem aludtunk túl sokat, és igen, azt is csak több részletben, de azt
kell mondjam Nektek, hogy nekem a legjobb. Két kisfiú apukájaként hihetetlen
élményekről tudnék beszámolni az elmúlt hónapokból. Gondolkodtam, hogy mit
meséljek el, az éjszakai étkezések fáradt egymásra nézésében levő apró mosolyt,
a fürdetések kalandjait, az első mosolygós pillanatokat, vagy amikor hangosan
üdvözölnek amikor hazaérkezve megnézem Őket... Nem tudok választani és nem is
tudom megfelelően leírni, így inkább hoztam néhány fotót az elmúlt pár
hónapból. Az biztos, hogy apaként sok új kihívással találja szemben magát az
ember, de az igazi elismerés akkor is az Anyukákat illeti.
Barbi, Köszönöm, hogy vagytok nekem!
